A mellékelt térképen megfigyelhetjük a Földön található több mint 13000 szeizmográf által regisztrált különféle erősségű földrengéseket.
Aki a fotelben kényelmesen hátradőlve kapcsolgatja a tévét, csendesen majszolgatva néz dél-ázsiai földrengésről készült képsorokat, tegye le a csipszet, igya ki a sörét gyorsan. Megeshet ugyanis, hogy a következő pillanatban épp alatta nyílik meg a föld Budapesten, vagy bárhol Magyarországon – manapság nagy a nyugalom, de a Kárpát-medence valójában földrengésveszélyes övezet.
A természet puszta szeszélye, vagy egy hosszú, soklépcsős folyamat drámai végkifejlete ölt meg tízezreket Kínában?
Irán déli részét hatalmas földrengés sújtotta - a rengések körülbelül 30 ezer embert és 40 falut érintettek
Pusztító erejû földrengés rázta meg Dunaharasztit és környékét 1956. január 12-én reggel, majdnem pontosan háromnegyed hétkor.
A kutatók szerint a vadonatúj GPS-alapú földrengés figyelő rendszer segítségével összehasonlíthatatlanul pontosabb képet lehet majd alkotni a földrengések előjeleiről és körülményeiről, mint azt korábban a szeizmométerek (földrengésmérők) hálózatba kötéséből létrejött rendszerből nyert információk alapján lehetett.
A Nemzetközi Űrállomáson elhelyezett Lazio-Sirad kísérlet készen áll az adatgyűjtésre. Célja az úgynevezett Van Allen-öv a földrengések előtt kialakuló enyhe változásainak nyomon követése.
Pusztító földrengés rázta meg Japán északi partvidékét, a rengések erőssége elérte a Richter-skála szerinti 8,9-es értéket, ami rendkívülinek számít. Cunamiriadót is elrendeltek, Szedai partjait tízméteres hullámokkal érte el az ár. A CNN szerint sok a sérült, japán források már több halottról tudnak.
Port-au-Prince egy olyan városra emlékeztet, amelyet atomcsapás ért - jelentette ki hétfőn Kenneth Merten, az Egyesült Államok haiti nagykövete a CNN-nek nyilatkozva. Hazánk százezer euróval segít Haiti-nek a pusztító földrengés utáni újjáépítésben.
Legalább 65 halálos áldozata van a keddi új-zélandi földrengésnek - közölte John Key miniszterelnök.
Földrengés pusztított Törökország keleti részén kora hajnalban. A tragédia eddig 41 ember életét követelte, és legalább 100-an megsérültek. Sokan a romok alatt rekedtek
A lap a földtrengések jellemzőit teljeskörüen kívánja bemutatni azzal ami az interneten elérhető. A társtudományokról alapinformációkat közöl. Foglalkozik a tárgy oktatásának helyzetével, a magyarországi és környező országokbeli ntézményekkel is. Bemutatja a téma korábbi és mai művelőit, honlapjaikat.
A Katasztrófa Lap a múlt és a jelen sajnálatos katasztrófáit, igyekszik boxokba gyűjteni, úgy a Földön, mint a világűrben megtörtént események gyűjtésével.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Földrengés |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |